Amíg a Loki csak vendégségbe érkezik Paksra, addig Éger László hazatér. A 29 esztendősen három bajnoki címig és öt válogatottságig jutó hátvéd tízévesen szülővárosában kezdett futballozni, hogy aztán a serdülőcsapatból indulva eljusson a felnőttegyüttesig. Akikkel anno együtt kezdte, azok most a hazai öltözőben készülnek a meccsre…

„Örülök, hogy Benedeczki Ferenc és Buzás Attila ma is a Paksot erősíti, miként annak is, hogy jó néhány korábbi újvárosi csapattársam is a zöld-fehéreknél szerepel – mondta Éger László. – Az is nagyon fontos számomra, hogy Lengyel Ferenc barátom irányítja a csapatot, szurkolok neki, hogy edzőként múlja felül a labdarúgóként elért sikereit. És hadd emeljek ki még valakit, Varga Lászlót. Tudom, milyen régóta vágyott arra, hogy élvonalbeli játékos legyen, s most, harminchét évesen ez megadatott neki. Mit mondjak, boldog lennék, ha közel a harmincnyolchoz még én is fociznék. Beszéltem, persze, hogy beszéltem a paksiakkal a napokban, nem győzték hangoztatni, hogy várnak minket szeretettel.”

Kérdés: a DVSC-nél is olyan jó a hangulat, mint Tolna megye első élvonalbeli egyleténél?

Volt már jobb kedvünk is, ám túl kell tennünk magunkat a BL-selejtezőbeli kudarcon. Vezetőink is jelezték: a múlttal már nem érdemes foglalkozni, kizárólag az előttünk álló feladatokra koncentráljunk. S igazuk van, ha jövőre jóvá akarjuk tenni a most elkövetett hibát, az a minimum, hogy megnyerjük a bajnokságot.”

Könnyen megtörténhet, hogy a Debrecen elsősége esetén Éger Lászlónak elég lesz egy bajnoki fellépés a negyedik aranyához: a Pécs elleni idénynyitót kihagyó védő információnk szerint kedden Spanyolországba utazik, hogy aláírja azt a szerződést, amely jövő nyárig a második ligás Poli Ejidóhoz köti. Úgy fest tehát: ez lesz a búcsúmérkőzése a Lokiban.

„Fáj, hogy a Paks, azaz a barátaim ellen kell pályára lépnem, de nincs mese: a DVSC futballistájaként mindent megteszek a vendégsikerért. A családom ott lesz a lelátón, még a nagymamám is kijön, a szeretteim biztosan nekem szurkolnak majd. Remélem, más sem haragszik meg rám az otthoniak közül, ám ha igen, csupán arra kérném: engem nyugodtan szidhat, csak a hozzátartozóimat ne. A haverok zrikája persze belefér; különben is, már jelezték, hogy este várnak egy igazi paksi halászléra…”